Cimbora Játszóház

Bölények nyomában – őskori játszóház

Mamutok, bölények, mindenféle ősállatok várják a gyerekeket az őskort bemutató programon. Különféle technikákkal készíthetnek látványos barlangfestményeket, „őskori” rajzokat és az ügyességi játékok is az ősemberek korát idézik.

     

 

A fáraók földjén - óegyiptomi  játszóház

A Cimbora Játszóházban az Ókori Egyiptomba „csöppennek” a résztvevők. Írnokiskola, ásatás, mocsári halászat, démondobáló, óriáskirakók és még sok más, érdekes művészeti foglalkozás, kreatív, logikai, ügyességi és ismeretterjesztő játék várja az érdeklődőket.

       

 

„már az ókori görögök is…” ógörög játszóház

Az ókori görögök világát különféle új és régi – már az ő idejükben is játszott – játékkal idézzük fel.

       

 

A Birodalom peremén  - római kori  Játszóház

Római játékaink között olyanok is vannak, melyekhez hasonlókkal már az ókori gyerekek is játszottak. Ezeken kívül sok más érdekes ismeretterjesztő, ügyességi és művészeti játék mutatja be a rómaiak világát.

       

 

Kalandozó magyarok – honfoglalás kori játszóház

Az ősmagyarokkal kalandozhatnak a gyerekek, próbára téve ügyességüket, korabeli régészeti emlékek alapján készült tárgyakat készíthetnek a különféle kézműves foglalkozásokon.

      

 

Vissza a Középkorba - lovagkori játszóház

A középkort idéző játszóházban különféle lovagi próbákat tehetnek a gyerekek, és különféle  jelmezeket készíthetnek maguknak.

       

 

Mátyás udvarában -  reneszánsz játszóház

A játékos feladatok segítségével a korszak legfontosabb találmányait, felfedezéseit, az emberek mindennapjait idézzük fel, és azt is megtudhatják a résztvevők, hogy evett-e Mátyás király csokit.

       

 

Haza és haladás  - reformkori játszóház

A Reformkor „elevenedik meg” játszóházukban, a korszak fontos eseményeit, találmányait, személyiségeit mutatjuk be játékosan a gyerekeknek. A program egyes játékai az 1848- 49-es forradalmat és szabadságharcot idézik.

       

 

Időutazás Magyarországon

A régmúlttól a jelenig barangolhatnak a történelmi korok között a gyerekek. Játékaink segítségével „észrevétlenül” ismerkednek a magyar kultúrtörténet és történelem legfontosabb emlékeivel, eseményeivel, személyiségeivel.

       

 

Benedek Elek Mese Játszóház

Meséket idéző programunkon különféle meseszereplők bőrébe bújhatnak a gyerekek, mesefigurákkal számos logikai és ügyességi játékot készítettünk, a játékos ismeretterjesztő feladatok pedig a tudást teszik próbára.

       

 

Zöldfül – Öko játszóház

Öko-játszóházunk minden játéka újrahasznosított anyagból készült és a művészeti foglalkozásokon is ötleteket adunk, hogyan lehet a „szemétből”  jópofa dolgokat készíteni.