Cimbora történet


Benedek Elek

A Cimbora című gyermeklapot az Erdélyben, Kisbaconban élő író, Benedek Elek szerkesztette az 1920-as években.

Benedek Elek írói tehetségét több területen megmutatta, ám főként az ifjúság számára írt meseátdolgozásokat, verseket, színdarabokat, történelmi és irodalomtörténeti műveket.

Már egyetemista korában elhatározta, hogy újságot szerkeszt gyermekeknek, hogy nagyobb kedvet teremtsen az olvasáshoz. Többféle irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklapot indított el. 1889-ben Pósa Lajossal Az Én Újságom-at, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében és meghatározta a következő évtizedek törekvéseit.
1909-től a Jó Pajtás című újságot szerkeszti Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.

Elek apó felkérte a leghíresebb magyar írókat, költőket, képzőművészeket, hogy írjanak az újságjába. Meggyőződése volt, hogy a gyerekeknek csakis a legjobbat, legtökéletesebbet szabad nyújtani. Meséin, történetein, versein keresztül kívánta nevelni fiatal olvasóit a toleranciára, a szépség szeretetére és az érték felismerésére.

 

Benedek Elek lapja adta az ötletet a Cimbora televíziós gyermekműsor megszületéséhez, amelyet 1973-ban É. Szabó Márta indított útjára a Magyar Televízióban. Versek, mesék, novellák regények, zeneművek, képzőművészeti alkotások sokaságát juttatta el a műsor a gyermekekhez, az ismeret-terjesztésen túl megteremtve a művészeti alkotással történő találkozás élményét is.
A műsor azt kívánja bizonyítani, hogy a televízió nemcsak rombolni tud, hanem cselekvésre, értékes dolgok szeretetére is nevelhet.

A műsort 2011-ig a Duna Televízió sugározta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi Cimbora újságok

 

címlap 1923-ból címlap 1924-ből címlap 1926-ból ímlap 1928-ból